Pál apostol 15.: Pál harmadik misszói útja

2023. december 3.

 

„Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. Mikor azok megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként. Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.”

 

Apostolok cselekedetei 20:17-28.

 

Kedves Gyerekek!

Az Apostolok cselekedeteinek a legfontosabb személyével, Pállal foglalkozunk hosszú ideje. Pál apostol Saulként született meg, és hithű farizeusként azt gondolta, hogy az Úrnak szolgál, pedig üldözte a keresztyéneket. Az Úr Jézus a damaszkuszi úton megállította, és innentől kezdve megváltozott az élete. Az Úr kézbe vett, és Saulból Pált formált belőle, nagyon sok küzdelem és szenvedés segítségével.

Pált az Úr kiválasztotta, hogy a pogányok közé elvigye az evangéliumot. Eközben három missziói úton körbe utazta a Földközi-tenger partvidékét, az akkori Római Birodalom legfontosabb városait. A harmadik missziós úton Kis-Ázsiában prédikált, Isten pedig jelekkel és csodákkal erősítette meg a hirdetett igét. Az apostolok cselekedetei 20:7-12-ben arról olvasunk, hogy Troászban hosszan prédikált az apostol – annyira, hogy egy fiatalember, aki egy emeleti ablakpárkányon ült, elaludt és lezuhant. Holtan hozták fel, de Pál feltámasztotta. Efézusban az egykor okkult praktikákat űző friss megtértek elégették a könyveiket. A bálványkészítők természetesen nem fogadták kitörő örömmel, hogy „az egy igaz Isten és a Fia” rontja az üzletüket. Egy Demeter nevű ötvös felkelést szított a városban, és istennőjüket, Dianát (Artemiszt) dicsérték fennhangon. Pál nyomában mindig megpróbáltatások jártak, ám az üldözés és az ellenállás végül megerősítette az igaz keresztényeket, akik tovább hirdették az evangéliumot. A harmadik missziós út vége felé már tudta az apostol, hogy hamarosan börtönbe vetik, és valószínűleg meg is ölik. Az efézusi gyülekezethez intézett utolsó szavai hűen tükrözik Krisztushoz való ragaszkodását, amit a fenti ige is jól mutat.

Kedves Gyerekek! Egy olyan ember szavait olvashatjuk itt, aki teljesen az Úr kezébe tette az életét, ő pedig átformálta. Itt az efézusi gyülekezetnek szóló búcsúbeszédet látunk, de ezek a mondatok példaként szolgálhatnak mindegyikünk számára.

Néhány dolgot idéznék ebből a beszédből:

- az Úrnak szolgált teljes alázatossággal

- bizonyságot tett a zsidóknak és a görögöknek is

- tanította és hírdette az evangéliumot

- mindig a Szent Szellem vezetése alatt volt

- sokszor került fogságba, nyomorúságba

A célja is egyértelmű, az volt neki a legfontosabb, amit az Úr akart: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.”

Az efézusi gyülekezet vezetőinek is fontos mondatokat mondott: viseljenek gondot a nyájra, legeltessék őket Isten ígéjével.  Fontos üzenet az is, hogy a gyülekezet az Úr tulajdona, Aki a tulajdon vérével szerezte az Isten egyházát.

Kedves Gyerekek! Már csak néhány alkalommal foglalkozunk majd Pál életével. Nem tudtunk teljességre törekedni, hiszen a könyv nagyon részletes. De azt mindannyian láthatjátok, hogy milyen, amikor valakit az Úr kézbe vesz, átformál. Ekkor minden újjá lesz! Maga Pál fejezi ki ezt a korintusi levélben: Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. II. Kor. 5:17.

Az Úr a mi életünkben is szeretné ezt a változást elérni, hiszen csak így lehetünk Vele kapcsolatban. Ebben áldjon meg Titeket az Úr!

 

Ámen    

Uherkovich Zoltán       

2023. december 3.